Csapadékrekord Szegeden
Csapadékrekordot döntött meg Szegeden a keddre virradó éjszaka lezúdult eső, a tűzoltók megállás nélkül dolgoznak Csongrád megyében - tudta meg az MTI az érintett ügyeleteken.
Dátum: 2004-07-27 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:03.241893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfő estétől kedd reggelig, 12 óra alatt, 92 milliméter eső hullott Szegedre, megdöntve az eddigi 63 milliméteres rekordot, amelyet 2001. június 11-én regisztráltak - mondta a helyi meteorológiai állomás ügyeletese. A katasztrófavédelem megyei igazgatóságának ügyeletén az MTI úgy értesült, hogy a zuhogó eső elsősorban a megyeszékhelyen, valamint Hódmezővásárhelyen és Szentesen okozott károkat. A tűzoltókat délelőttig 39 alkalommal riasztották, folyamatosan dolgoznak: épületekből, pincékből szivattyúzzák a vizet, a röszkei úton a nedves aszfalton megcsúszott kamiont húztak ki az árokból. Egy nyílászárókkal teli szegedi raktár tulajdonosa is a tűzoltókhoz fordult segítségért, mert az épületben körülbelül 5 centiméter magasan áll a víz, ám a nagy mennyiségű áru mentését, átpakolását a katasztrófavédelem nem tudta vállalni. Szeged belterületén több helyen nagyobb vízátfolyások nehezítették a reggeli órákban a közlekedést, a forgalmas Bakay Nándor utcában az úttesten egy ideig hömpölygött a víz, majd ahogyan az eső kissé alábbhagyott, elszivárgott - közölte az MTI-vel a közútkezelő ügyeletese.
MTI - fideszfrakcio.hu