Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kellernek mennie kell

A Fidesz képviselőcsoportja értékelve Keller László közpénzügyi államtitkár kétéves tevékenységét arra a megállapításra jutott, hogy a politikusnak távoznia kell - mondta Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-07-27 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:04.137104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus arra kérte Medgyessy Péter kormányfőt, hogy a közelgő kormányátalakítás során "ne feledkezzen el Keller Lászlóról".

- Keller László alkalmatlan, törvényt sértett, és törvénysértéseket nem tárt fel. A Fidesz fájlalja például, hogy a közpénzügyi államtitkár nem lépett közbe az autópálya-építő cégek "kartellmutyizása" kapcsán - mondta a képviselő. Hozzátette: a közpénzügyi államtitkár alkalmatlan, mert alaptalanul vádolt meg embereket és cégeket. Mint mondta, az ügyészség, illetve a rendőrség több esetben szüntette meg az eljárásokat bűncselekmény hiányában. A politikus hangsúlyozta, hogy Keller László többször törvényt sértett és pert is vesztett. Répássy Róbert kitért arra, hogy a közpénzügyi államtitkárnak "olyan ügyek kerülték el a figyelmét, mint például a kormányfő tolmácsának ügye, vagy a Sulinet ügye, amelyekben törvénysértések voltak megállapíthatók". A Fidesz azonban leginkább az autópálya-kartell kapcsán szorgalmazza Keller László távozását, mert az, mint elhangzott több százmillió forinttal károsította meg az adófizetőket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek