Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Harmatta János akadémikus

Életének 87. évében elhunyt Harmatta János klasszika filológus, orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A tudóst az MTA saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte az akadémia sajtótitkársága kedden.


Dátum: 2004-07-27 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:06.041351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harmatta Jánost július 24-én érte a halál. Halála a magyar bölcsészettudomány nagy vesztesége - áll az MTA közleményben.

Tanulmányait 1938-ban fejezte be a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol görög-latin-magyar szakon diplomázott. Pályáját középiskolai tanárként kezdte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara latin tanszékének tanársegédjeként, azt követően, 1948-tól négy évig a görög tanszéken intézeti tanárként dolgozott.

Harmatta János 1952-től 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig az egyetem indoeurópai nyelvtudományi tanszékének vezető egyetemi tanára volt, később tudományos tanácsadóként tevékenykedett.

Vezetője volt 1967 és 1989 között az MTA Ókortudományi Kutatócsoportjának, elnöke az Ókortudományi Társaságnak, az utóbbinak 1990-től tiszteletbeli elnöki tisztét töltötte be.

Kutasainak középpontjában az indoeurópai összehasonlító nyelvészet, az indológia, az iranisztika, az ókori irodalomtörténet és az ókori történelem állt.

Harmatta János 1970-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1979-től a testület rendes tagja. Munkásságáért 1973-ban Herder-díjat kapott, 1990-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. Életműve elismeréseként tavaly kapta meg az Akadémiai Aranyérmet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek