Szigorodik az ingatlan-nyilvántartási adatszolgáltatás
A lakásmaffia elleni fellépés érdekében még az ősszel parlament elé kerül az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénymódosítási javaslat - mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2004-07-27 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:06.699193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a törvénymódosítással az ingatlan-nyilvántartási adatszolgáltatást szigorúbb szabályokhoz kívánják kötni. A kiosztott sajtóanyag szerint a változással a tulajdoni lap másolatának igénylésekor a földhivataloknak az adatigénylő nevén túl egyéb adatokat is naplózniuk kellene, másrészt az adatigénylőt köteleznék egy személyazonosító okmány bemutatására.
Benedek Fülöp tájékoztatása szerint a földhivatalok sikeresen teljesítették azt a még tavaly év végi minisztériumi célkitűzést, hogy június végéig dolgozzák fel a hivataloknál felgyülemlett ügyirathátralékot. A döntés lényege az volt, hogy ne legyen olyan földrészlet, ahol a tulajdonlap legalább első széljegyzetében nem történt volna intézkedés.
"Az ügyirathátralékok megszűntek, a földhivataloknál a fél napos sorban állás helyett pár percre csökkent le az ügyintézéshez szükséges idő" - mondta az államtitkár.
A sajtóanyag szerint jelenleg már csak egyetlen megye területén van 500 darabot maghaladó ügyirati hátralék.
Benedek Fülöp a fővárosi helyzetről szólva kifejtette, hogy míg év elején a hátralékos ügyiratok száma 116 ezret tett ki, addig most a főváros 937 ezer ingatlanjából csupán mintegy 32 ezer darab ingatlanon szerepel széljegy. Hozzátette, hogy ezek speciális esetek, például olyan ipari parkok és régi nagyvállalatok, ahol nehéz nyomon követni a tulajdonosi hátteret.
"Ezen ügyiratok feldolgozásával augusztus 15-étől különleges eljárási csoport foglalkozik majd" - mondta.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a XIII. kerületi Lehel csarnok épületében jövőre 100 millió forintos beruházással egy Földhivatali Bázist hoznak létre, amely 2006-tól kezdi meg a működését.
A sajtóanyag szerint az ügyirathátralékok ledolgozására 117,5 millió forintot fordított az FVM informatikai fejlesztések, egyéb dologi kiadások és személyi juttatások formájában. Benedek Fülöp szavai szerint további 100-150 millió forintot tesznek ki a további fejlesztések költségei.
MTI - fideszfrakcio.hu