Izrael újra megszállja a palesztin autonóm területeket
Az izraeli kormány kedden éjjel közleményben jelentette be, hogy Izrael hamarosan újra megszállja a palesztin autonóm területeket, és mindaddig nem vonul ki, amíg a terrorakciók meg nem szűnnek.
Dátum: 2002-06-19 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:53.398570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli biztonsági kabinet ülése és a ciszjordániai Dzsenín megszállása után kiadott közleményben az izraeli kormány jelezte, hogy megváltoztatja eddigi politikáját, amellyel a gyilkos terrorcselekedetekre reagált.
- Válaszul a terrorcselekedetekre Izrael újra bevonul a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területekre. Ezeket az övezeteket Izrael mindaddig megszállva tartja, amíg a terror folytatódik - hangoztatta az izraeli kormány a Reuters által ismertetett közleményben. Hozzátette, hogy minden egyes újabb merényletre további palesztin autonóm területek elfoglalásával fog válaszolni.
Az utóbbi hetekben izraeli csapatok számos alkalommal behatoltak palesztin autonóm területekre. E rövid ideig tartó akcióknak az volt a célja, hogy kiszűrjék és őrizetbe vegyék a palesztin szélsőségeseket.