Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky jól befűt nyáron is

Ismét az infláció felett drágulhat a budapesti távfűtés; a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Rt. most elkészült javaslata szerint október elsejétől 7,2 százalékkal emelkedne a szolgáltatás tarifája, ha augusztus végi ülésén rábólint a Fővárosi Közgyűlés. A Főtáv igazgatósága és felügyelőbizottsága már áldását adta a cég díjkalkulációjára. Egy átlagosnak mondható, 54 négyzetméteres lakás esetében az emelt árú távhőért évente nyolcezer forinttal kell majd többet fizetni.


Dátum: 2004-07-28 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:10.189924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Főtávnál senki sem akart a Népszabadságnak az áremelésről beszélni, mondván, e kérdésben a fővárosi önkormányzat az árhatóság, a városháza pedig eltiltotta őket a nyilatkozattól. A szabadságát töltő Vajda Pál városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest lapzártáig nem tudtuk elérni.

A budapesti távfűtés legutóbb tavaly, két lépcsőben drágult. Októbertől kilenc, majd januártól - mivel a távhőt terhelő áfa is emelkedett - újabb három százalékkal emelkedett a szolgáltatás ára. Az idén áprilisban lett volna újabb, négyszázalékos díjemelés is - többek között a gáz árának drágulására hivatkozva -, de ahhoz a városházi MSZP-frakció politikai okból nem járult hozzá. Sőt, Vajda a távhőszolgáltató vezetőjének prémiumfeladatává tette, hogy az áremelés elmaradása miatti különbözetet kigazdálkodja a társaság.

A budapesti távhő díja az utóbbi években rendre az infláció felett drágult, kivéve a 2002-es - egyébként választási - esztendőt, amikor nem változott a tarifa.

A budapesti közszolgáltatások közül legutóbb a tömegközlekedés díjai változtak; a BKV-tarifák - a Fővárosi Közgyűlés tavalyi döntésének megfelelően - július elsejétől öt százalékkal emelkedtek, a januári, 15 százalékos drágulás után.

Forrás: Népszabadság, 2004. július 28.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek