Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeresen pályázott uniós pénzre a tószegi református egyházközség

Temploma felújítására nyert 40 millió forintot az Európai Unió SAPARD-programjának keretében a tószegi református egyházközség; az egy évig tartó munka várhatóan szeptember kezdődik - tájékoztatott a gyülekezet lelkésze.


Dátum: 2004-07-28 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:11.098224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházközség presbitériuma tavasszal élt a pályázat lehetőségével, vállalva a kötelező 25 százalékos önerő biztosítását, és a kedvező döntésről az elmúlt napokban kapott értesítést - mondta Vízkelety Márta. Hozzátette: a kivitelezéshez nem kell közbeszerzési pályázatot kiírni, csupán három ajánlat közül választani. A szükséges szerződéseket még augusztusban megkötik. Az 53 millió forintos összköltségű rekonstrukció során a templom új tetőszerkezet, tornyot kap, kívül és belül újravakolják, és a régi padozatot illetve karzatot felújítják. A Szolnokhoz közeli Tószeg 260 hívőt befogadni képes református temploma idén lesz 226 éves. A 2000-es nagy tiszai áradást a falu több épületéhez hasonlóan megszenvedte, miután falai között bokáig állt a víz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek