Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két nap alatt 150 milliméteres csapadékrekord

Az elmúlt negyvennyolc órában soha nem látott mennyiségű csapadék zúdult Borsod-Abaúj-Zemplén megye Hegyközi térségére, néhány patak már kilépett medréből, árvízveszély alakult ki - mondta Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője.


Dátum: 2004-07-28 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:11.817544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Átlagosan 70-150 milliméter eső esett, de akad olyan terület, ahol a csapadékmennyiség a 300 millimétert is elérte - mondta Ombódi István. "A zempléni Tolcsva patak most tetőzik, a tolcsvai önkormányzat ezer homokzsákot kért, jelenleg a település lakói erősítik a gátakat" - jegyezte meg. Hozzátette: Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyobb folyóin jelentősebb árhullám egyelőre nem vonul le, elsősorban a Hegyköz kisebb vízfolyásai, a patakok áradnak. Laczkó Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: "Göncön, a víz az úr", két és fél nap alatt 150 milliméternyi csapadék hullott. A falu művelődési házának és könyvtárának falát már elérte az ár, eddig mintegy ötven pince és tizenkét ház portája áll vízben. A katasztrófavédelem emberei és az önkéntesek teljes létszámmal, megfeszített erővel dolgoznak a vész elhárításán; a Gönci-patak így is kiöntéssel fenyeget - hangoztatta Laczkó Attila. Közölte: folyamatosan védekeznek, homokzsákokkal próbálják útját állni a megáradt pataknak, ám a megfeszített munka ellenére Zemplén egyik kistelepülésén, Göncruszkán egy ház összedőlt. Urbán József, a település polgármestere az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a házból a család javainak kimentése jelenleg is tart. Megemlítette: komoly veszélyt jelent, hogy a patakon átívelő hidakat is az összedőlés fenyegeti. Ugyanakkor Telkibányán már egy hidat elsodort az áradat. Csobajon egy állattartó telep került víz alá, az állatok kimentése tart. Mezőkövesden a kerékpárút aluljáróját öntötte el az eső, az út járhatatlan, folyamatosan szivattyúzzák a vizet a szakemberek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek