Szőlőből rekordtermésre számítanak az idén
Az idei szőlőtermés-kilátások rekordtermést ígérnek, a pincékbe az idén 4 millió hektoliternél több bor kerülhet Magyarországon - mondta Sümegi József, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön. Tavaly 3,8 millió hektoliter bor készült Magyarországon.
Dátum: 2004-07-29 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:18.697013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sümegi József utalt arra, hogy a nagy termés csökkentheti a szőlő felvásárlási árát. Néhány szakértő már most is úgy véli, hogy a múlt évi felvásárlási árak a rekordtermés miatt akár 30-40 százalékkal is csökkenhetnek. Egy kilogramm fehér szőlő akár már 35-40 forintért is megvásárolható lesz, a kék szőlő kilóját 50-60 forintért adják majd.
Az MSZBSZ elnöke szerint ennek ellenére a magyar borászat számára elengedhetetlen lenne egy literenkénti legalább 15-20 százalékos áremelés.
Ezt indokolja, hogy az utóbbi időben növekedtek az alapanyagárak, az energia- és a szállítási költségek. A végtermék, azaz a bor ára ugyanakkor nemhogy emelkedett volna, hanem inkább stagnált, néhány pincészet esetében pedig csökkent is - tette hozzá a szakember.
Az áremelkedést Sümegi József szerint az is indukálhatja, hogy a magyarországi borszállítók csak akkor lehetnek versenyképesek az unió piacán, ha minőségi terméket állítanak elő. A minőségi borkészítéshez fejlesztésekre van szükség, ahhoz pedig megfelelő önerőhöz, hiszen az uniós pénzek is csak így nyerhetők el.
A minőségi termelést segítik a versenyek is - mondta Sümegi József, aki az ifjú borászok, és a királyi ételekhez illő borok versenyeinek csütörtöki eredményhirdetése kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
A 35 éven aluli borkészítők közül tíz borász nevezett 23 borral, míg a királyi ételekhez illő borok versenyére 18 borászat 80 borát vonultatta fel.
A királyi borász az idén Dula Bence lett, négy borából egy aranyérmet, két ezüstöt, egy pedig bronzérmet nyert.
MTI - fideszfrakcio.hu