Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adósságcsapdában a főváros

A főváros jelenlegi vezetése óriási teherrel sújtja a következő ciklus költségvetését, mivel olyan mértékű adósságot hagy hátra, amellyel jelentősen megterheli Budapest büdzséjét.


Dátum: 2002-06-19 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:54.594339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció egyik pénzügyi bizottsági tagja beszélt szerdán sajtótájékoztatón.

Németh Zoltán elmondta, hogy a törlesztési kötelezettség különösen a jövő évben lesz kiugróan magas. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy 2003-ban 24,7 milliárd lesz a főváros által felvett hitelek adósságszolgálata, míg az idén mindösszesen 3,1 milliárd forintot fizet Budapest ilyen célokra, s utána is évi 5-7 milliárd forint körüli összeggel kell számolni.

A pénzügyi bizottság tagja szerint ez az ütemezés annak fényében érdekes, hogy a Demszky-vezetés és a jelenlegi koalíció jelentős összegű hitelfelvételre biztosított magának jogot az utolsó évre.

Közölte azt is, hogy az idei költségvetés 33,3 milliárd forint hitelfelvételt, illetve kötvénykibocsátást tartalmaz, amelyből 25 milliárdról a közgyűlés jogosult dönteni.

A politikus szerint a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó, választási költségvetésének 33 milliárdos hiányát kívánja így finanszírozni a városvezetés.

Tirts Tamás frakcióvezető arról beszélt, hogy a Bartók Béla út felújítása során több bejelentés érkezett védett fák kivágásáról. Megjegyezte: rossz és káros az a folyamat, hogy a főváros a nagyberuházások kapcsán a környezetvédelmet huszadrangú feladattá silányítja.

Kapcsolódó elemek