Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy fittyet hány az alkotmányos feladataira

Ismét levelet juttatott el a miniszterelnökhöz Cser Ágnes, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényben megadott ötnapos határidőn belül nem jelölt ki senkit a kormány részéről a szegedi sztrájkkal kapcsolatos egyezetési eljárás megkezdéséhez. Az Egészségügyi és Szociális Ágazatokban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke ezt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be.


Dátum: 2004-07-29 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:19.628062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser Ágnes elmondta: mivel a július 22-i szegedi sztrájk követeléseinek többsége országos volt és kormányzati szinten megoldandó feladatot jelentett, ezért még aznap írásban a miniszterelnökhöz fordult, hogy a sztrájktörvény értelmében jelölje ki a kormány részéről a tárgyalópartnert. "Medgyessy Péter ennek nem tett eleget, ezt tegnap 17 óráig, a közigazgatásban hivatalos munkaidőnek számító időpontig nem kézbesítették részünkre, ezért (...) felhívtam ismételten arra a miniszterelnök figyelmét, hogy az alkotmány a kormány részére tételesen előír feladatokat, amelyeket köteles teljesíteni" - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek