Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nukleáris program az ENSZ előtt

Egyre valószínűbb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell utalni Irán nukleáris programjának ügyét, hogy a testület fontolóra vehesse szankciók elrendelését - jelentette ki csütörtökön a kuvaiti látogatáson tartózkodó Colin Powell amerikai külügyminiszter.


Dátum: 2004-07-29 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:22.512534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Powell szerint Irán nem tett eleget a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által előírt kötelezettségeinek, és nem tartotta meg azt az ígéretét, amelyet az Európai Unió három nagyhatalmának tett a múlt év októberében. "Ezek aggasztó fejlemények, amelyekkel a nemzetközi közösségnek feltétlenül foglalkoznia kell" - hangsúlyozta. A teheráni vezetők azt ígérték az Európai Unió három nagyhatalmának, Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Németországnak, hogy Irán felfüggeszti urándúsítási programját. Diplomaták állítása szerint azonban az ígérettel ellentétesen előkészületeket tettek az ázsiai országban az atomfegyverbe felhasználható dúsított urán előállításának felújítására. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy atomfegyver gyártására törekszik. Teherán tagadja a vádat, és hangsúlyozza, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál. Az Európai Unió tisztségviselői csütörtökön tárgyaltak Párizsban egy magas rangú iráni küldöttel, és garanciákat követeltek Teherántól az iráni atomprogram békés jellegét illetően - közölte a francia külügyminisztérium. A minisztérium szóvivője nem nevezte meg sem az iráni küldöttet, sem az Európai Unió képviseletében tárgyaló tisztségviselőket. A NAÜ igazgatótanácsa hivatott dönteni az ügy BT elé viteléről. A testület várhatólag szeptemberben és novemberben tűzi üléseinek napirendjére az iráni nukleáris program ügyét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek