Szokatlan Nastase eljárása
Németh Zsolt, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva szokatlannak nevezte, hogy Adrian Nastase román miniszterelnök azelőtt nyilvánosságra hozta az Orbán Viktornak írt levelét, hogy azt a címzett megkapta volna.
Dátum: 2004-07-30 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:22.804246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szokatlan a román miniszterelnöknek, a diplomáciai etikett alapvető szabályait nélkülöző azon eljárása, hogy előbb tesz közzé egy levelet, mint azt a címzett megkapja - mondta Németh Zsolt. Csalódottságának és szomorúságának adott hangot a román miniszterelnök csütörtökön közzétett nyílt levelében, amelyben reagált Orbán Viktor volt magyar kormányfő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján elhangzott tusnádfürdői beszédére.
Németh Zsolt csütörtök esti nyilatkozatában hangsúlyozta: szerinte a román miniszterelnök tévesen vádolja a beszéd kapcsán Orbán Viktort belpolitikai kampányolással. A Fidesz kormányon és ellenzékben egyaránt azokat a nézeteket képviselte, amelyeket Orbán Viktor Tusnádfürdőn kifejtett - szögezte le. Mint mondta, ezzel szemben a román kormányfő eljárása a román választási kampánnyal magyarázható. Pártjának a romániai önkormányzati választásokon megrendült pozícióit a nacionalizmussal és magyarellenességgel kívánja erősíteni - tette hozzá.
Németh Zsolt a román európai uniós csatlakozási szándék kapcsán felhívta a figyelmet: a koppenhágai kritériumok és a csatlakozás feltételeinek teljesítése nem olyan mint a régi világban az ötéves tervek teljesítése. A politikai kritériumoknak folyamatosan eleget kell tenni - szögezte le. A politikus szerint az utóbbi időben sajnálatos módon beigazolódott, hogy a román választási törvény antidemokratikus és diszkriminatív. Hozzátette, hogy erről hamarosan a velencei bizottság is kifejti álláspontját. Németh Zsolt kitért arra, hogy az autonómia a kisebbségi jogok biztosításának azon európai eszköze, amely nélkül nem lehet teljes Románia demokratikus fejlődése. Másfél millió ember egybehangzó akaratát nem lehet lesöpörni az asztalról - szögezte le Németh Zsolt, hozzáfűzve, hogy Románia uniós csatlakozását a Fidesz támogatja és a múltban is támogatta.
MTI - fideszfrakcio.hu