Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MKDSZ: mennyit ér Medgyessy Péter széke az SZDSZ-nek?

A szabad demokraták képtelenek átérezni a Magyar Köztársaság méltóságának és a miniszterelnöki tisztség tekintélyének súlyát és fontosságát - áll a Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke által aláírt közleményben.


Dátum: 2002-06-19 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:55.178367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt a következtetést az elnökség tagjai a szervezet szerdai rendkívüli ülésén - mint írják - Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének szerda délelőtti sajtónyilatkozatában elhangzottakból vonták le.

Az MKDSZ vezetése szerint az SZDSZ-es politikus nyilatkozatából kiderül, hogy "a kisebbik kormánypárt a jogállam és a becsület értékeinek megvédése helyett újra csak hatalmi osztozkodásra és politikai alkura készül saját pozícióinak erősítése végett".

- Ezek után fel kell tennünk a kérdést, hogy ebben a kufárkodásban milyen árajánlatra vár az SZDSZ húsz parlamenti képviselője, mennyit ér Medgyessy Péter széke, és mindeközben, mellékesen, mennyire taksálják Magyarország becsületét? - fűzi hozzá az elnökség.

Kapcsolódó elemek