Harmatta János akadémikus búcsúztatásának időpontja
Harmatta János, a magyar és a nemzetközi ókortudomány kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának búcsúztatása augusztus 12-én 14.15 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében - közölte az Akadémia sajtótitkársága pénteken az MTI-vel. Harmatta János életének 87. évében - július 24-én - hunyt el.
Dátum: 2004-07-30 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:26.189222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harmatta János érdemei az egyetemes ókortudomány művelésében, az ókori írásrendszerek kutatásában, a tudományszervezésben, a latin, görög, indológia és iranisztika szakos egyetemi oktatásban, a klasszika filológus és ókortudós nevelésben elévülhetetlenek - áll a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által aláírt gyászjelentésben.
Harmatta János munkássága elismeréseként számos magyar és külföldi kitüntetésben részesült. Herder- és Széchenyi-díjjal, a Magyar Köztársaság aranykoszorúval ékesített Csillagrendjével, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével és az Akadémiai Aranyéremmel is kitüntették.
MTI - fideszfrakcio.hu