Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista privatizátorok a láthatáron

A Fidesz meglepődve tapasztalja, hogy a nyár folyamán felgyorsított privatizáció a kormányhoz közel álló személyek érdekeit szolgálja, vagyis a privatizáció mögött nemcsak a költségvetés mohósága, hanem egyes kormánypárti politikusok emberi mohósága is fellelhető - mondta Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján a Bóly Rt. privatizációjával napvilágot látott hírekre reagálva.


Dátum: 2004-07-30 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:27.411469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal elmondta, hogy az ÁPV Rt. a nyár folyamán gyorsított eljárásban döntött számos cég privatizációjáról. Az eladásra kerülő cégek között az egyik legjelentősebb és legértékesebb a Bólyi Mezőgazdasági Rt., ahol egyetlen pályázó volt, aki el is nyerte a privatizálás jogát. Mint mondta, az ÁPV Rt. döntését tartalmazó iratokból kiderül, hogy a privatizáció jogát elnyerő Invest Group Rt. tulajdonosi körébe tartozik az a Szabadszentkirályi Mezőgazdasági és Szolgáltató Rt., amelynek igazgatótanácsi elnöke Gráf József, aki nem más, mint Szigetvár korábbi szocialista országgyűlési képviselője, aki jelenleg is a parlament tagja és a mezőgazdasági bizottságban tölt be tisztséget. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Bóly Rt. vezetése korábban sem nélkülözte a szocialistákat, hiszen az a Varga Péter, aki jelenleg a Bóly Rt. vezérigazgatója, és a privatizáció egyik legnagyobb haszonélvezője, Gráf Józseffel együtt, a Baranya megyei közgyűlés szocialista képviselője. Rogán Antal további érdekességként megemlítette, hogy a Bóly Rt. felügyelő-bizottsági tagja az MSZP pénztárnokának, Puch Lászlónak a sógora is.

Innentől kezdve feltehető a kérdés, hogy miért volt szükség a felgyorsított privatizációra - mondta a fideszes politikus. Rogán Antal szerint felmerülhet az a gyanú is, hogy a Bóly Rt. esetében kialakított mintegy egymilliárdos vételár nem felel meg a valóságnak, hiszen az rt. portfoliójába tartozik egy értékes dunai kikötő, az rt. több malommal is rendelkezik, vagyis nem kizárt, hogy a szocialista érdekkörök nyomására alultervezték a vételárat.

Rogán Antal közölte: a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne írja alá a részvénytársaság privatizációs szerződését, hanem várja ki az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat. Mint mondta a Fidesz szeretne betekintést kapni a vagyonértékelésbe és annak körülményibe, és ha a képviselőcsoport indokoltnak látja, akkor kezdeményezi a Költségvetési Bizottság összehívását.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek