Több pénzt a gyógyszerkasszába és az egészségügyi dolgozóknak
A Fidesz azt javasolja, hogy a gyógyszerkasszát a kormánypártok által javasolt 46 milliárd forinttal szemben 61 milliárddal egészítsék ki a költségvetési törvény módosításakor - közölte Selmeczi Gabriella, a párt parlamenti képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-06-19 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:55.466746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament egészségügyi bizottságának alelnöke elmondta: ha az MSZP be akarja tartani ígéreteit, akkor 15 milliárd forinttal több pénz szükséges a gyógyszerkassza 153 milliárd forintos éves keretének pótlásához.
Jelezte, hogy az általuk javasolt 15 milliárdos többletből egyebek mellett biztosítható a csontritkulás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek gyógyszereinek ingyenessé tétele.
Hozzáfűzte: a polgári kormány idején lefolytatott gyógyszerár-tárgyalások alkalmával befogadott új készítmények támogatása is megoldható lenne az általuk javasolt többletből.
Frajna Imre jelezte, hogy a már lefolytatott tárgyalásokon a támogatott készítmények körébe került például az Altzheimer- és a Parkinson-kór gyógyszere, és egy leukémiásoknak adható szer is.
A képviselő úgy vélekedett, hogy a kormány mondvacsinált indokokkal mondta fel a gyógyszergyártókkal az előző kormány által tavaly kötött hároméves megállapodást.
Megjegyezte: szerinte nehéz lesz a tavaly kötöttnél jobb megállapodást létrehozni.
Az egészségügyi dolgozóknak ígért 50 százalékos béremeléssel kapcsolatban Selmeczi Gabriella közölte: a Fidesz támogatja az MSZP-nek ezt az ígéretét, ami valamennyi egészségügyi dolgozónak szólt.
Jelezte: az ágazatban dolgozók arra számítanak, hogy 50 százalékos fizetésemelésben részesülnek, ezzel szemben a pénzügyminiszter átlagos emelésről beszélt.
A fideszes politikus véleménye szerint a költségvetési törvény módosításában felületesen fogalmazták meg az egészségügyi béremelésre vonatkozó rendelkezéseket, a javaslat egy sor kérdésre nem tér ki.
Selmeczi Gabriella jelezte: a részletes vitában várják majd a választ arra, mi a garancia, hogy minden ágazati dolgozó részesül a béremelésben, mi lesz az egészségügyi alvállalkozókkal, a kórházi kisegítő személyzettel, a mentéssel és betegszállítással foglalkozókkal, a patikusokkal, valamint az egyházi intézményekben dolgozókkal.
Jelezte: a Fidesz pozitívan viszonyul a módosításhoz.