Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jubileumi Hírös fesztivál Kecskeméten

Augusztus 24-e és 29-e között rendezik meg Kecskeméten a 70 éves múltra visszatekintő Hírös hét fesztivál rendezvénysorozatot - mondta a program főszervezője pénteken Kecskeméten.


Dátum: 2004-07-30 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:30.975354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1934-ben első alkalommal megrendezett Hírös hét teljesen átalakult, mert az egykor mezőgazdasági és kertészeti termékbemutató, mára a térség egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatává vált. A város legnagyobb szabású rendezvénye példa értékű összefogást eredményezett. "A programsorozat költségvetése több mint 12 millió forint, melyhez a város csak öt millió forinttal járul hozzá, a többi különböző cégek szponzori

támogatásának köszönhető" - közölte sajtótájékoztatón Bártfai Csabáné. Hozzátette: az érdeklődés máris jelentős, mert eddig Kecskemét 10 testvérvárosából jelezték, hogy küldöttséggel jönnek a rendezvénysorozatra. A hagyományokhoz kapcsolódva élelmiszeripari és kertészeti kiállítás is nyílik, de tudományos konferenciákat, nyári jogakadémiát és kulturális rendezvények egész sorát rendezik a fesztivál idején.

A Hirös hét fesztivált Hiller István kulturális miniszter nyitja meg, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a fesztivál programjába tartozó környezetvédelmi rendezvényen vesz részt. A kulturális programok egy részét a város főterén felállított színpadon rendezik, ahol fellép az Állami Népi Együttes, a Ghymes együttes, a 100 tagú cigányzenekar és az United együttes is. Az esti programok finanszírozását, egy-egy gazdasági társaság vállalta -

mondta.

A fesztivál keretében ebben az évben is megrendezik a borfesztivált, melyre az ország több borvidékéről érkeznek a legjobb nedűk. A kulturális programok mellett, sportrendezvények és a kistérség településeinek bemutatója is színesíti a programot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek