Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyermekeket rabolnak el Afganisztánban szerveltávolítás céljából

Elrabolt gyermekek szerveinek kereskedelmével foglalkozó bűnszövetkezet nyomára bukkantak Afganisztánban. A pakisztáni határhoz közeli Szpin-Boldakban a rendőrség letartóztatott pénteken két férfit, akik bevallották, hogy elrabolt gyerekekből távolítottak el testrészeket és értékesítették azokat. A hatóságok feltételezése szerint egy nagyobb emberrabló bűnszervezethez tartoznak, s akár halállal lakolhatnak.


Dátum: 2004-08-01 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:32.196571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közép-keleti országban ijesztően elterjedt az üzleti célú gyermekrablás, egyedül a fővárosban 47 ilyen ügyet vizsgálnak. Egy Kandahárban elrabolt és később kiszabadult gyermek a múlt hónapban beszámolt róla, hogy saját szemével látott négy felnyitott testű gyereket, akikből szerveket távolítottak el.

A hatóságok szerint az emberrablók csak az egyik láncszemét képezik egy nemzetközi hálózatnak, s a gyerekeket gyakran szexrabszolgának adják el vagy szerveiket értékesítik. Az eltávolított szervek vélhetően a szomszédos Pakisztánban találnak vevőre, ahol a szervátültetésre várók készek sok pénzt fizetni az egészséges szervekért.

Hamid Karzai afgán elnök elrendelte, hogy sújtsák halálbüntetéssel azokat a bűnözőket, akik szerveket távolítanak el elrabolt gyermekekből.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek