Egy tonna heroint foglaltak le Törökországban
Nyugat-európai fogyasztásra szánt egy tonna heroint foglaltak le a török hatóságok Isztambulban: ez az egyik legnagyobb siker, amelyet a kábítószer-csempészet ellen küzdő török hatóságok valaha is elkönyvelhettek.
Dátum: 2004-08-01 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:32.791497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több millió dollárt érő szállítmányt egy csónakokat szállító teherautón találták meg - közölte Kürsad Tüzmen török környezetvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy a csempészek Olaszországon keresztül Hollandiába kívánták eljuttatni a drogot.
A heroin lefoglalásáról pénteken beszámoló jelentésekből nem derült ki, hogy a rajtaütést mikor hajtották végre. Az mindazonáltal kiviláglott belőlük, hogy a katonákkal megerősített és kábítószer-kereső kutyák segítségével kutató török vámtisztek előzetes értesülés - "füles" - alapján kezdtek kutatni a heroin után. A rendőrség őrizetbe vette a teherautó sofőrjét és társát.
Törökország fontos tranzitútvonal a heroint Afganisztánból és más ázsiai országokból nyugat-európai városokba eljuttató kábítószercsempészek számára.
MTI - fideszfrakcio.hu