Megérkezett Afganisztánba a magyar békefenntartók utolsó csoportja
Megérkezett Kabulba a magyar békefenntartó alegység utolsó csoportja szombaton reggel, így már a teljes 125 tagú kontingens Afganisztánban tartózkodik - közölte a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokságának felderítő főnöke az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2004-08-01 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:34.261046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szűcs András elmondta: az elmúlt egy hét alatt a magyar katonákat és teljes felszerelésüket több részletben, öt teherszállító-, illetve egy utasszállító repülőgéppel szállították Afganisztánba.
A legutolsó repülőgép pénteken indult a Ferihegyi Repülőtérről és szombaton reggel érkezett Kabulba. Az út egy leszállással csaknem egy teljes napot vett igénybe.
A magyar alegység korábban kiérkezett tagjai már feladatot látnak el - mondta Szűcs András.
A magyar katonák feladatai között szerepel a járőrözés, különböző objektumok őrzése-védelme és konvojok biztosítása. Mindebben három BTR harcjármű, 27 terepjáró személygépkocsi, kilenc tehergépjármű, egy mentőautó és számos korszerű kézifegyver segíti a magyar katonákat.
Az alegységet egy kabuli kanadai táborban belga katonákkal közösen helyezték el, feladatait pedig a norvég zászlóalj alárendeltségében hajtja végre.
Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke korábban az MTI-nek elmondta: augusztus 1-jére a nemzetközi biztonsági közreműködő erőknek (ISAF) el kell érniük az úgynevezett kezdeti, a hónap végére pedig a teljes műveleti képességet.
Mint mondta, rövidesen választások lesznek Afganisztánban és fontos, hogy a katonák garantálhassák a szavazások biztonságát.
A honvédség dolgozik a folyamatos légi utánpótlás megszervezésén is. A tervek szerint a NATO északi parancsnokságának szállítási koordinációs központja által üzemeltetett, Németország és Afganisztán közötti "légi hidat" használja majd Magyarország is.
MTi - fideszfrakcio.hu