Bárándy is durciba utazik: távozik a kormányból, ha programját nem tudja folytatni
Amennyiben az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik kész távozni a kormányból - erősítette meg Bárándy Péter igazságügyminiszter az MTI-nek szombaton. A Népszava című napilap szombati számában megjelent interjúban Bárándy Péter úgy fogalmazott, hogy "vannak olyan alapkérdések, amelyekből már nem engedhetek, különben nincs értelme folytani a munkát".
Dátum: 2004-08-01 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:34.550768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter az MTI-nek elmondta: a büntetés-végrehajtás, a pártfogó-felügyelet megfelelő fejlesztése, a bírósági fellebbviteli rendszer további kiépítése, mind olyan feladat, amelynek végrehajtása nélkül nem tudja elképzelni saját munkáját az igazságügy-miniszteri pozícióban.
"Bárkinél elképzelhető, hogy ha az elvi szinten meghatározó kérdésekben nem sikerül egy folyamatot folytatni, befejezni, az illető nem tudja tovább csinálni a tevékenységét" - mondta Bárándy Péter az MTI-nek.
A miniszter szavai szerint az igazságszolgáltatásra vonatkozó program folytatásáról szóló egyeztetés a kormányzati munka része. "Határidőt szabni, vagy százalékos esélyt adni, ilyen ügyben nem szerencsés" - fogalmazott Bárándy Péter.
MTI - fideszfrakcio.hu