Német autósiskola oktatója negyven évig vezetett jogosítvány nélkül
Egy berlini autósiskola egyik oktatójáról kiderült a napokban, hogy nincs jogosítványa. Eddig mintegy ezer tanulóvezetőt oktatott arra, amit legalább is elvben még neki is meg kellene tanulnia.
Dátum: 2004-08-01 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:34.857613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta a Berliner Zeitung című lapnak, egyszer, még 43 évvel ezelőtt megpróbált autóvezetői vizsgát tenni, de megbuktatták, mert nem sikerült megállnia a vizsgán a stopjelzésnél. Még egyszer nem próbálkozott, mert félt egy újabb kudarctól - vallotta meg a lap szombati számában, de hozzátette büszkén, hogy bár négy évtizede hajt jogosítvány nélkül, még nem volt balesete. Pedig nem is csak személyautóval furikázott, hanem traktort, sőt harckocsit is vezetett az egykori keletnémet hadseregben.
Legalábbis a legutóbbi napokig nem volt balesete. A minap azonban adódott egy kisebb koccanása egy lengyel teherautóval, s pechjére kiszállt a balesethez a rendőrség. Kénytelen volt beismerni, hogy nem csak pillanatnyilag nélkülözi a jogosítványt; soha nem is volt neki.
MTI - fideszfrakcio.hu