Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fáradt olaj került a Dunába Esztergomnál

A Duna-Kenyérmezei-patak torkolatától mintegy 300 méterig tilos a horgászás a folyón, miután fáradt olaj került a patakba - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-vel. A szóvivő elmondta: pénteken reggel érkezett a jelzés az OKF-hez, hogy a Dorogi Hulladékégető telepén működő egyik cég 1.500 köbméteres fáradt olajat tartalmazó tartálya sérülés miatt megrepedt, és mintegy 150 köbméter olaj került a csatornán keresztül a Kenyérmezei-patakba.


Dátum: 2004-08-01 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:35.805404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a területi vízügyi szakemberek úgynevezett merülőfallal megállították ugyan a szennyezést, a Dunán mégis horgászati tilalmat rendeltek el.

Dobson Tibor hangsúlyozta, hogy a szennyezés sem a lakosságot, sem az ivóvíz bázist nem veszélyezteti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek