Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szudán mégis elfogadja a BT határozatát

Szudán előbb elutasította, majd mégis elfogadta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely "szankciókkal felérő lépések" megtételét helyezte kilátásba arra az esetre, ha Kartúm 30 napon belül nem fegyverzi le, és nem állítja bíróság elé a nyugat-szudáni Dárfúrban kegyetlenkedő, fosztogató arab milíciák tagjait.


Dátum: 2004-08-01 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:37.069563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahdi Ibrahim Malek szudáni informatikai és távközlési miniszter sajnálkozását hangoztatta amiatt, hogy a dárfúri válság ügye "ilyen hamar" a BT elé került, és kijelentette, hogy kormánya teljes mértékben visszautasítja a (szankciókkal való) fenyegetőzést.

Később az Afrikai Uniónál akkreditált szudáni nagykövet bejelentette az etióp fővárosban, Addisz-Abebában, hogy Kartúm kénytelen-kelletlen elfogadja mégis a pénteken hozott BT-határozatot. "Szudán elfogadja a BT Dárfúrral kapcsolatos határozatát, mert az ENSZ tagja, s nincs más választása. Kartúm nem örül a határozatnak, de lehetőségei szerint igyekszik eleget tenni neki" - mondta Oszman asz-Szaíd nagykövet. Hozzátette: "tisztában vagyunk vele, hogy ellenségeink habozás nélkül újabb intézkedéseket hoznának hazánk ellen, ha nem így cselekednénk". Kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen, amely a határozat tervezetét benyújtotta. Szavai szerint az amerikai javaslatnak semmi köze a dárfúri térségben élő feketék jogaihoz, illetve boldogulásához. Kizárólag választási megfontolások vezérelték a washingtoni kormányzatot. Az amerikai elnök, George Bush azt gondolja, hogy ezzel szavazatokat szerezhet az amerikai feketék körében a novemberi elnökválasztáson - fejtegette a szudáni nagykövet.

Közben a Csádban állomásozó francia erők Jacques Chirac francia elnök rendeletére megkezdték szombaton a dárfúri térségből Csád keleti részére menekült több ezer szudáni fekete segélyezését. Katonai szállító repülőgépek és helikopterek tizenkét tonnányi segélyrakományt vittek a térségbe: gyógyszert, gyermektápszert és sátrakat. Egyúttal megkezdték s még a hét végén befejezik kétszáz francia katona átvezénylését a csádi fővárosból, N'Djamenából a kelet-csádi térségbe. Az lesz az átvezényelt francia katonák feladata, hogy a határ térségében járőrözve igyekezzenek megakadályozni a szudáni dzsandzsavíd arab milíciák rajtaütéseit a Csád keleti részébe menekült szudáni feketéken.

A szudáni arab milíciák külföldi segélyszervezetek munkatársai szerint ezreket mészároltak le Szudán dárfúri térségében és a szomszédos Csád keleti részén azzal a céllal, hogy elűzzék a dárfúri térségből az ott letelepedett fekete földműveseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek