Oroszország önmérsékletre szólította fel a moldovai válságban szemben álló feleket
Moszkva önmérsékletre szólította fel szombaton Chisinaut és Tiraspolt, nehogy nyílt konfliktusba torkolljon a Dnyeszteren túli területen lévő román nyelvű iskolák bezárása miatt elmérgesedett viszályuk. "Csak tárgyalóasztalnál lehet elsimítani a fellobbant viszályt, és Oroszország közvetítőként kész elősegíteni a megoldást" - áll az orosz külügyminisztérium nyilatkozatában.
Dátum: 2004-08-01 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:39.632678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozat szerint Moldova és a Dnyeszteren túli Köztársaság (Moldova szakadár, többségében orosz ajkú területe) között kiéleződött viszony újabb konfrontáció veszélyét idézi fel. Minden kísérlet a vita erőszakos megoldására vagy gazdasági blokád létesítésére roppant veszélyes út kezdete lenne - figyelmeztet az orosz nyilatkozat, arra a Chisinauban elhangzott bejelentésre utalva, hogy augusztus elsejétől Moldova beszünteti kereskedelmi kapcsolatait szakadár területével, amiért ott az utóbbi hetekben bezárták a román nyelvű iskolákat.
A többségében orosz nyelvű Dnyeszteren túli terület a kilencvenes évek elején szakadt el gyakorlatilag Moldovától, de az ott kikiáltott Dnyeszteren túli Köztársaságot egyetlen állam, egyetlen nemzetközi szervezet sem ismeri el.
MTI - fideszfrakcio.hu