Szabadlábra helyezték Pinochet chilei exdiktátor idősebb fiát
Kétnapos fogvatartás után szabadlábra helyezték a chilei hatóságok szombaton Augusto Pinochet volt diktátor fiát, mindazonáltal folytatják az adócsalás gyanúja miatt indított vizsgálatot. Augusto Pinochet Hiriart szabadlábra helyezése után nem hagyhatja el az országot és meghatározott időközönként jelentkeznie kell az ország fővárosától, Santiagótól 180 kilométerre délre fekvő Curico város bíróságán.
Dátum: 2004-08-01 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:40.652272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
E korlátozó intézkedésekre azért van szükség, hogy szavatolni tudják: a Pinochet-fiú idézés esetén megjelenik majd a bíróságon - közölte Vinko Fodic ügyész.
Augusto Pinochet Hiriartot azzal gyanúsítják, hogy egy legalább nyolcfős csoport tagjaként 625 ezer dollár értékű adócsalásban bűnrészes. A csoport hamis számlákkal végezte autók adásvételét, hogy ne kelljen forgalmi adót fizetnie. A nagyszabású adócsalási ügyben kihallgatták a 88 éves exdiktátort is, mivel egy, az ő nevére bejegyzett gépkocsit hamis rendszámmal használ másvalaki.
A hatóságok vizsgálják Augusto Pinochet vagyonának eredetét is. A chilei adóhivatal csütörtökön közölte, hogy bekapcsolódott az egykori diktátor titkos amerikai bankszámláival kapcsolatos ügyészségi vizsgálatba. Egy amerikai szenátusi jelentés két hete fedte fel, hogy egy amerikai bank, a Riggs, amelynél szabálytalanságokat vizsgáltak, 1994 és 2002 között 4 és 8 millió dollár közötti összeget utalt át Pinochetnek és feleségének. A házaspár 50 és 100 millió dollár közötti vagyon vallott be az amerikai banknak, s Chilében most e vagyon eredetét firtatják.
MTI - fideszfrakcio.hu