Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olimpia, lemondás: Gyurcsány cserben hagyja a magyar sportot

Galádság, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter felajánlotta lemondását miniszteri posztjáról, mivel ezzel a szocialista politikus az olimpiai csapat helyettes vezetőjeként cserbenhagyja a magyar sportot.


Dátum: 2004-08-01 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:43.865329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Szalay Ferenc, a Fidesz ifjúsági- és sportkabinetjének vezetője beszélt az MTI-nek vasárnap, reagálva a miniszter bejelentésére, miszerint felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek. Szalay Ferenc bírálta a sportminisztert, hogy lemondási felajánlását az olimpia előtt két héttel jelentette be.

"Ez a lépés azt jelzi, hogy a miniszternek nem fontos a magyar olimpiai szereplés, inkább az ő egyéni pártpolitikai ambíciói számítanak" - közölte Szalay Ferenc.

Gyurcsány Ferenc olyan alkuba kívánja bocsátani miniszteri megbízatását, ami a későbbiekben a lehetséges pártelnöki pozícióját erősítheti.

A Fidesz politikusa kijelentette: "ezzel a miniszter bizonyította, hogy a kabinetben ő a leggyengébb láncszem".

MTI - fideszfrakcio.hu

***

Durciba utazik: Gyurcsány lemondana, de nem változik semmi

Gyurcsány Ferenc milliáros szocialista gyermek-, ifjúsági és sportminiszter az MTI-nek elmondta, hogy lemondását Medgyessy Péterrel való személyes találkozója alkalmával ajánlotta fel.

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy Medgyessy Péter a lemondással kapcsolatban augusztus végén, a tervezett kormányátalakítással egy időben hozza meg döntését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek