Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eichel az egységes társasági adó bevezetéséről

Hans Eichel német pénzügyminiszter első ízben vázolta fel elképzeléseit az Európai Unió egységes adórendszerének kialakításáról. Eichel vasárnap a Reuters tudósítójának elmondta, az első lépés, hogy a régi és az új tagországokkal közösen kidolgozzák azt, hogy mi legyen egységesen a társasági adó kivetésének az alapja.


Dátum: 2004-08-01 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:45.462054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eichel szerint az is elképzelhető, hogy először az Európai Uniónak csak nyolc tagországa állapodik meg abban, hogy mi legyen ez az alap.

A német pénzügyminiszter véleménye szerint meg kell határozni, hogy milyen módszerrel számítják ki a vállalati nyereséget. Eichel szerint erre alkalmas a vállalati mérlegkészítésben használt IAS nemzetközi számviteli szabvány, illetve annak továbbfejlesztett változata, az International Financial Reporting Standards (IFRS).

Ezt az álláspontot támogatja az Európai Bizottság is, ugyanakkor Nagy-Britannia és Írország ellenzi a társasági adó egységesítését.

Az újonnan csatlakozott országokról szólva Eichel emondta: ezekben az országokban alacsonyabbak az adókulcsok, az adókivetés alapja azonban sokkal szélesebb. "Az alacsonyabb adókulcs azonban nem feltétlenül jelent kisebb adóterhet" - mondta Eichel.

MTI - fideszfrakico.hu

Kapcsolódó elemek