Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder elvetette varsói nyilatkozatában az elűzöttek követeléseit

A német kormány ellenzi, hogy a Lengyelországból elűzött németek kártérítést követeljenek Varsótól ott maradt javaikért - mondta vasárnap Gerhard Schröder német kancellár a lengyel fővárosban, ahova a náciellenes varsói felkelés hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre érkezett. Hozzátette, hogy a német kormány nemzetközi jogi fórumokon is ezt az álláspontot fogja képviselni.


Dátum: 2004-08-01 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:46.058747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marek Belka lengyel kormányfővel folytatott vasárnapi megbeszélése után Schröder kijelentette: azt is ellenzi, hogy nemzeti központot hozzanak létre Berlinben a Lengyelországból, Csehszlovákiából és más közép-kelet-európai országokból elűzött németek emlékére, amint azt az Elűzöttek Szövetsége javasolja.

Néhány nappal korábban a lengyel kormányfő felszólította a német kancellárt, hogy a két nép közti teljes megbékélés érdekében utasítsa vissza a második világháború után kitelepített és vagyonuktól megfosztott németek kártérítési követeléseit, mert azok rontják a kétoldalú viszonyt.

Az Elűzöttek Szövetségének elnöke, Erika Steinbach viszont azt hangoztatta a német Die Weltnek adott nyilatkozatában, hogy a kancellár nem mondhat le mások nevében a kártérítések igényéről.

Schröder vasárnap érkezett a lengyel fővárosba. Ő az első német kancellár, aki részt vesz a varsói felkelés egy évfordulós megemlékezésén. Úgy értékelte a lengyel állam meghívását, hogy az fontos lépés Európa egysége felé.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek