Meghalt egy Balaton-átúszó és egy vitorlázó
Meghalt a vasárnapi Balaton-átúszás egyik résztvevője - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 44 éves férfi úszás közben rosszul lett, a versenyt biztosítók kiemelték egy csónakba és kivitték a boglári partra, ahol az orvosok másfél órán át küzdöttek az életéért - mondta Kokas Sándor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dátum: 2004-08-01 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:46.671233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a herendi férfit többször újraélesztették, de nem tudták megmenteni.
Kokas Sándor egy másik, a Balaton-átúszás közelében, Balatonboglárnál délelőtt történt vízi balesetről is beszámolt. Tájékoztatása szerint egy vitorlázó férfi a hajóról a vízbe ugrott, hogy valamit megjavítson, ekkor elmerült, s bár egy-két perc múlva a Balaton-átúszást biztosító mentők és a rendőrök a helyszínre értek, már csak a holttestét tudták kiemelni - közölte a sajtóreferens.
MTI - fideszfrakcio.hu