Nógrád megyében továbbra sincs több munkahely
Nógrád megyében a másodlagos munkaerőpiacról érkezett júniusban a legmagasabb létszámigény, vagyis az önkormányzatok és intézményeik, illetve alapítványok kerestek embereket közhasznú munkára, miközben a hónap végén 100 munkanélkülire csupán nyolc álláshely jutott - mondta a megyei munkaügyi központ igazgatója hétfőn.
Dátum: 2004-08-02 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:50.490590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tamási Ildikó közlése szerint az első félév végén 13,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta a megyében. A munkaügyi központ nyilvántartásaiban 12.926 munkanélküli szerepelt, ami 747 fővel, 6,1 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbi létszámot.
Az összes állástalan között 1.072 volt pályakezdő, és mind az új belépő, mind a visszatérő pályakezdők között az érettségizettek voltak többségben - tette hozzá.
Az igazgató elmondta: június végén 3.896 fő volt tartósan munkanélküli, ők már legalább egy éve szerepelnek a nyilvántartásokban. Az érintettek többsége halmozottan hátrányos helyzetű, a legrosszabb helyzetben a Salgótarjánban és környékén élők vannak.
Tamási Ildikó tájékoztatása szerint visszaesett a munkaerő-kereslet az építőipar és a szolgáltatások terén. Az elsődleges munkaerőpiacon mindössze 210-en helyezkedtek el a hónap folyamán, és közülük minden második foglalkoztatása a munkaügyi központ támogatásával valósul meg.
Az elhelyezkedők közül a legtöbben önkormányzatoknál végeznek közfeladatokat.
MTI -fideszfrakcio.hu