Nem keresettek az olcsóbb gyógyszerek
Mindössze néhány terméket keresnek a betegek abból a tizenhat tb-támogatott gyógyszerből, amelynek ára augusztus 1-jén csökkent a patikákban - közölte a gyógyszerész kamara elnöke.
Dátum: 2004-08-02 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:52.310139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hávelné Szatmári Katalin elmondta: az olcsóbban kapható kilenc depresszió elleni készítményből mindössze három típust keresnek és csak néhány dobozzal váltanak ki a betegek. Közlése szerint saját patikájában ebből a készítményből az elmúlt hónapban csak egy dobozt adtak ki. Ugyanakkor eddig nincs jelentős igény arra a négy, magas vérnyomás kezelése során használt gyógyszerre sem, amelynek csökkent a térítési díja. Példaként említette, hogy ezekből a készítményekből csak az infarktus utáni kezelésben alkalmazott orvosságból váltottak ki a betegek az elmúlt hónapban nyolc dobozzal. Az egyetlen olcsóbban kapható fekélygátló szerből júliusban egy dobozzal sem adtak el - fűzte hozzá. "Természetesen mi annak örülünk, hogy csökken a betegek térítési díja, de ebből a tizenhat gyógyszerből csak néhány fogy" - közölte. Hozzátette: az elképzelhető, hogy az árcsökkenés hatására változnak a gyógyszerfelírási szokások, és az orvosok inkább ezekből rendelnek majd a betegeknek, így megnőhet az érdeklődés is irántuk. A köztestület elnöke közölte azt is, hogy az árváltozásról nem a jogszabályban előírt egy hónappal korábban, hanem csak néhány nappal azt megelőzően értesítette az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kamarát. Elmondta: a patikák hibás adatsort kaptak az egészségbiztosítótól, amelyből az egyik, a közlönyben is szereplő vérnyomáscsökkentő készítmény kimaradt. A helyesbítésről az OEP hétfőn tájékoztatta a kamarát. A legtöbb esetben a közfinanszírozás alapjául elfogadott árral együtt a támogatás összege is csökkent, a kettő közti arány azonban alig változott, így a betegterhek csökkenése sem jelentős - mondta. A július 30-i Egészségügyi Közlönyben megjelent új árak szerint a legolcsóbb patikaszer, egy vérnyomáscsökkentő készítmény 267 forintba, a legdrágább orvosság pedig, amely depresszió ellen írható fel, 3974 forintba kerül a betegeknek.
MTI - fideszfrakcio.hu