Debreceniek segítenek a Hernád menti védekezésben
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédekezési munkáinak megsegítésére kedden Debrecenből újabb 26 vízügyi dolgozó indult el - mondta az MTI-nek Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) igazgatója, aki maga is részt vesz a Hernád menti védekezésben.
Dátum: 2004-08-03 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:57.475346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ezzel összesen a TIKÖVIZIG 92 dolgozója vesz részt az árvízvédekezési munkákban" - tette hozzá. Közölte: lassan apad a Hortobágy-Berettyó is. A folyó vízállása Borznál kedden reggel 261 centiméter volt, ezért még fenntartják az elsőfokú árvízvédelmi készültséget.
A TIKÖVIZIG működési területén a korábbiaknál kevesebb csapadék esett, így mintegy 400 hektárral csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága.
"Jelenleg 1100 hektár földterület van víz alatt, amiből 400 hektár vetés, 150 hektár szántó, 400 hektár legelő és 150 hektár egyéb földterület" - mondta a védelemvezető.
Hozzátette: a belvízvédelmi készültségi fokozatot nem csökkentették. A Tisza alsó és középső szakasza mentén első-, a Hamvas-Sárréten másodfokú a belvízvédelmi készültség.
MTi - fideszfrakcio.hu