Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassan apad a Hernád, de még nem múlt el a veszély

Lassan, de apad a Hernád, az áradat kedden délben Bőcs alatt járt, a település még igen nehéz órák előtt áll, Kiskinizst közúton nem lehet megközelíteni, ugyanakkor Hernádszentandrás már felszabadult a víz alól.


Dátum: 2004-08-03 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:58.083995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lippai Lajos, Bőcs polgármestere az MTI-nek azt mondta: "A csatát megnyertük, a háborút még nem, (...) tartjuk a falut, nyolc embert kellett kiköltöztetni, három ház került veszélybe, a gátra 50-60 centiméter magasságban raktunk homokzsákot". A települést kettévágta a folyam, a község egyik részéből a másikba csak félszáz kilométeres kerülővel lehet eljutni.

Minden idők legmagasabb vízállásával, 450 centiméterrel tetőzött a Hernád Gesztelynél, ahol már megkezdődött a lassú apadás; a védekezésbe honvédségi helikopterek is bekapcsolódtak.

A keddre virradó éjszaka a gátak menti falvakban félelemmel telt, de a vízügyi szakemberek, a katasztrófavédelmi és polgári védelmi dolgozók, valamint a települések lakói "fogják a soha nem látott nagy vizet".

Ócsanáloson - ahol hétfő este rendőri biztosítás mellett védték a töltést a vízügyesek az elkeseredett és gátbontásra készülő helybéliektől - viszonylagos nyugalom volt, a víz nem tört be, bár tucatnyi házat körbefogott.

A Szolnokról a Hernád menti védekezésre vezényelt katonai helikopterekkel homokzsákokat szállítanak a leginkább veszélyeztetett ócsanálosi térségbe a gátak megtámasztásához.

Szabó Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy eddig 86 embert kellett kitelepíteni hat településről. A víz miatt 128 ház van veszélyben, húsz megsérült, három pedig összedőlt. Az éjszaka 1500-an dolgoztak a gátakon 27 településen.

Továbbra is járhatatlan az út Novajidrány és Vizsoly, Ináncs és Pere, Sajólád és Bőcs, Halmaj és Hernádkércs, valamint Ináncs és Fügöd között.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvíz védekezési munkáinak megsegítésére kedden Debrecenből újabb 26 vízügyi dolgozó indult el - mondta az MTI-nek Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) igazgatója, aki maga is részt vesz a Hernád menti védekezésben.

"Ezzel összesen a TIKÖVIZIG 92 dolgozója vesz részt az árvíz védekezési munkákban" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek