Megkezdődött a 15. szegedi nemzetközi néptánc találkozó
Portugál, szabadkai bunyevác és izraeli együttesek bemutatkozó táncaival vette kezdetét kedden a szegedi Dugonics téren a 15. nemzetközi néptánc találkozó; az újszegedi strandon pedig román és romániai magyar csoportok szórakoztatták a közönséget.
Dátum: 2004-08-03 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:58.952600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dugonics téren egyre több járókelőt késztetett megállásra a zene és a tánc, a portugál táncosok a nézők közül is megforgattak kicsit és nagyot. Az izraeli csoport 10-14 éves lányokból és fiúkból áll, gyors ritmusú, fergeteges vallási táncukat végig tapssal kísérte a közönség.
Szeged hagyományos néptánc találkozóján az idén öt ország - Magyarországon kívül Románia, Portugália, Izrael, valamint Szerbia és Montenegró - 250 táncosa és 40 zenésze ad ízelítőt nemzete folklórjából - mondta Habina Péter szervező az MTI-nek a Dugonics téren.
A vasárnap záruló program kiemelkedő eseménye lesz kedden este a házigazda Szeged Táncegyüttes székházának udvarán felállított szabadtéri színpad ünnepélyes avatása, a "terhelési próbát" természetesen a táncosok és a zenészek végzik.
A következő napokon délelőtt ugyancsak a Dugonics téren és az újszegedi strandon lépnek fel az együttesek, délutánonként pedig Csongrád megye több településén mutatkoznak be.
A nagyszabású gálaműsort vasárnap este tartják a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol minden együttes a legszínvonalasabb produkciójával lép színpadra - mondta Habina Péter.
MTI - fideszfrakcio.hu