Medgyessyt Spidla sorsa kísérti
A szabadságáról hazaérkezett magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter még ki sem csomagolta rendesen a bőröndjeit, máris azon kell dolgoznia, nehogy a közelmúltban távozott cseh kormányfő, Vladimír Spidla sorsára jusson - írta kedden a pozsonyi Pravda.
Dátum: 2004-08-03 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:59.565311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szlovák baloldali lap szerint Medgyessy helyére több jelölt is van. "Elsőként a kabinet egyetlen milliárdosa, Gyurcsány Ferenc dobta oda a kesztyűt Medgyessynek" - írta, megjegyezve, hogy az ifjúsági-és sportügyeket felügyelő Gyurcsány már felajánlotta lemondását. Tette ezt arra reagálva, hogy a kormányfő mallorcai nyaralása idején a sajtóban már olyan hírek bukkantak fel, miszerint a meglehetősen sok belső kritikával szembenézni kénytelen Medgyessy szívesen megszabadulna egykori bizalmasától, Gyurcsánytól, akit tizenöt hónappal korábban maga vitt be a kabinetbe.
A hasonló lépést mérlegelő igazságügyi minisztert is említő lap szerint "kérdéses az MSZP-elnök és külügyminiszter, Kovács László további tevékenysége is, akit a lehetséges európai biztosként emlegetnek". A cikkíró hozzáteszi, hogy a kormányszóvivő, Gál J. Zoltán hétfői menesztésekor a kormányfő utalt rá: nem fogja marasztalni Gyurcsányt, aki talán az őszi tisztújításkor átvenné Kovács László helyét az MSZP élén, "jóllehet budapesti elemzők szerint Gyurcsány ambíciói ennél is nagyobbak, és bár ezt még nem erősítette meg, de állítólag szívesen menne el a kormányfői posztig".
A szlovák lap hírmagyarázója, Ivan Drábek szerint a magyar szocialisták soraiban előállt válság okai hasonlóak a csehországihoz. Ezt az európai parlamenti választásokon elszenvedett kudarcban és a támogatottság csökkenésében látja. "A szocialisták soraiban erősödnek a bíráló hangok, és Megyessy távozásában látják a kiutat" - idézi a lap Debreczeni József politológus Magyar Hírlapban napvilágot látott véleményét, majd azokat említi, akik a párton kívüli Medgyessy helyén olyan karizmatikus személyt látnának szívesebben, aki meg tudná állítani a magyar baloldal népszerűségének csökkenését.
Jóllehet Gyurcsánynak a pártvezetésben sok ellensége van, egy jól időzített összecsapás a kormányfővel megerősíthetné a pozícióját - hivatkozik magyar megfigyelőkre a cikkíró, és hozzáteszi: Gyurcsány "mostani húzását Medgyessynek állított csapdának tekintik".
A szlovák lap végezetül Török Gábor politológust idézi: - Ha Medgyessy maradásra kéri, azzal megerősíti miniszterét. Ha azonban elfogadja a lemondását, azzal önmaga ellen lép, mert mártírt kínál fel vezérül az ellenlábasainak.
MTI - fideszfrakcio.hu