Arafat a merényletek leállítására szólít fel
Jasszer Arafat palesztin elnök szerda este felszólította honfitársait, hogy teljes mértékben hagyjanak fel az izraeli polgári személyek ellen irányuló merényletekkel.
Dátum: 2002-06-20 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:58.465061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arafat közleményben ítélte el az izraeli polgári személyek ellen elkövetett merényleteket és úgy vélte, hogy ezeknek semmi közük sincs a palesztin népnek a megszállás elleni fellépéshez való törvényes jogához. Hangsúlyozta, hogy le kell állítani a palesztin vezetés által többször is elítélt merényleteket, amelyek ellen a Palesztin Hatóság határozott lépéseket tett. Rámutatott, hogy a palesztin öngyilkos merényletek jó ürügyet adnak az izraeli kormánynak a palesztin nép elleni "agresszió kiszélesítéséhez".
Kevesebb mint 48 óra leforgása alatt két öngyilkos merénylet történt Jeruzsálemben: kedd reggel egy autóbuszban, szerda este pedig egy buszmegállóban robbantotta fel önmagát egy-egy palesztin. A két merénylőn kívül összesen 25 izraeli vesztette életét, és csaknem száz sebesült meg.
Az AFP jelentése szerint a Palesztin Hatóság ugyancsak elítélte az öngyilkos merényleteket, de egyben élesen bírálta az izraeli kormányt válaszcsapásaiért, így palesztin városok megszállásáért és a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó védőkerítés kiépítéséért. Nemzetközi megfigyelők kivezénylését szorgalmazva a Palesztin Hatóság közleményben szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegyen sürgősen lépéseket egy azonnali tűzszünet megkötésének, a palesztin területeket és városokat sújtó zárlat feloldásának és az izraeli csapatok kivonásának kikényszerítése végett.