Péntekig lehet jelentkezni pótfelvételire
Augusztus 6-ig, tehát péntekig jelentkezhetnek felsőoktatási intézményekbe azok, akiknek nem sikerült az idei felvételijük, illetve idén nem adták be jelentkezésüket.
Dátum: 2004-08-03 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:00.143597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdeklődők a www.fisz.hu vagy a www.ofi.hu honlapon kaphatnak tájékoztatást arról, hogy mely felsőoktatási intézménybe, mely szakokra lehet még jelentkezni a megadott határidőig. Az eljárás különleges volta és rövid határideje miatt minden felvételiző csak egy intézménybe és egy szakra adhat be jelentkezési lapot. A szükséges, külön erre a célra készült jelentkezési lapok az adott felsőoktatási intézménytől szerezhetők be, térítésmentesen.
Forrás: mno.hu
fideszfrakcio.hu