Orosz hadgyakorlat NATO-megfigyelőkkel
Terroristák támadtak meg egy nukleáris fegyverzetet szállító konvojt, az egyik, atomtöltettel megrakott jármű egy tóba borult. Az orosz biztonsági alakulatok azonban visszaverték a támadást, és búvárok részvételével máris folyik a veszélyes szállítmány megmentése.
Dátum: 2004-08-03 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:01.007024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legalábbis annak a speciális hadgyakorlatnak a részeként, amellyel az orosz hadsereg azt szeretné bizonyítani, képes garantálni nukleáris fegyverei biztonságát, azok nem kerülhetnek terroristák kezébe.
A rendkívüli vészhelyzetet feltételező hadgyakorlatra - most először - meghívták a NATO-országok képviselőit, és az ügy komolyságát demonstrálandó jelen van Ivanov védelmi miniszter is.
Az utóbbi időben rengeteg feltételezés kering a világsajtóban, hogy nemzetközi terroristák orosz, vagy egykori szovjet nukleáris fegyverekkel rendelkeznek, illetve azok megszerzésére törekednek. Emellett az elhúzódó csecsenföldi konfliktus egész Oroszországban megnövelte a terrorveszélyt. A belső hírszerzés adatai szerint két-háromszáz csecsen harcos szivárgott be Szentpétervárra, amely nem messze fekszik a mostani hadgyakorlat helyszínétől.
radio.hu - fideszfrakcio.hu