Szünetel Szaddám Huszein kihallgatása
Szünetel Szaddám Huszein kihallgatása, amíg a bukott iraki diktátor ki nem jelöli ügyvédjét - közölte egy kedden megjelent interjúban az exdiktátor ügyében eljáró iraki rendkívüli törvényszék igazgatója.
Dátum: 2004-08-03 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:03.146639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szálem Csalabi elmondta az Ar-Ráj al-Amm kuvaiti lapnak adott interjúban, hogy az iraki törvények értelmében csak iraki állampolgár lehet ügyvéd egy iraki bíróság előtt zajló perben.
Megengedik azonban Szaddám Huszein kiszemelendő ügyvédjének, hogy külföldi tanácsadókat vegyen maga mellé. Csalabi elmondta, hogy legutóbbi találkozásuk alkalmával közölte mindezt a bukott vezetővel.
Hozzátette még: az amerikaiak azóta nem hallgatták ki a büntetőeljárás alá vont exdiktátort, amióta átadták a felette való rendelkezés jogát az iraki hatóságoknak. Most azonban ez utóbbiak sem folytatnak kihallgatásokat, amíg Szaddám Huszein meg nem nevezi iraki ügyvédjét.
Az iraki exelnöknek van már külföldiekből álló ügyvédi csapata Jordánia területén, de őket egyelőre nem engedik kapcsolatba lépni Szaddám Huszeinnel.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának egy küldöttsége, benne egy orvos is, felkereste a napokban Szaddám Huszeint. Nada Dumani, a szervezet bagdadi szóvivője közölte ezt kedden, de semmit sem volt hajlandó mondani az iraki exelnök egészségi állapotáról. "Nem szoktunk felvilágosítást adni az általunk meglátogatott foglyok egészségi állapotáról, de azt megerősíthetem, hogy a fogva tartó hatóságok biztosítják számára a szükséges orvosi ellátást" - mondta újságíróknak.
Bahtiár Amín iraki emberi jogi miniszter azt mondta nemrégiben egy nyilatkozatában, hogy a fogságban levő volt elnök egészségi állapota - a rajta eddig elvégzett orvosi vizsgálatok alapján - kielégítőnek mondható.
Számos olyan sajtójelentés látott napvilágot az utóbbi hetekben, amelyek szerint Szaddám Huszein súlyos beteg, szélütés érte, sőt olyan lap is akadt, amelyik tudni vélte, hogy az iraki exdiktátor nincs is már az élők sorában.
MTI - fideszfrakcio.hu