Tovább apad a Hernád
Huszonkét centimétert apadt Gesztelynél a hétfőről keddre virradóra történt tetőzés óta a Hernád vízszintje, jelenleg 428 centimétert mutat a mérce, a védekezés intenzitása azonban nem csökkent - közölte az MTI-vel az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi ügyeletese.
Dátum: 2004-08-03 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:04.617956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Továbbra is több mint ezer ember vigyázza, erősíti a Hernád gátját, az utóbbi napokhoz képest most már viszonylag nyugodtabb éjszaka előtt állunk - mondta Papp Zoltán.
Az árhullám az esti órákban éri el a Sajót, és miután itt alacsony a vízszint, a folyó különösebb gond nélkül fogadja be a nagy vizet - tette hozzá Csont Csaba, az Ékövízig szóvivője. Mindezek ellenére a védekezés intenzitása nem csökken.
A Szolnokról a térségbe vezényelt két MI 8-as honvédségi helikopter kedden mintegy 3.200 homokzsákot szállított Ócsanálos térségbe az átázott gát megtámasztására, ide másképp nem lehetett volna eljuttatni a védanyagot.
A helikopterek szerdán tovább folytatják a homokzsákok szállítását - mondta a szóvivő.
A Hernád áradása miatt veszélyben lévő települések most már viszonylag nyugodtabb éjszaka előtt állnak - közölte az MTI-vel Szabó Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a napok óta tartó védekezés huszonhét településen folyt, csaknem száz embert kellett kiköltöztetni otthonából, 212 épület került veszélybe, hatvankilenc sérült meg, illetve vált lakhatatlanná, három összedőlt.
Elmondta: az ár leginkább Hernádkércset és Nagykinizst sújtotta, itt sérült meg, illetve roggyant meg a legtöbb ház, innen kellett a legtöbb embert kitelepíteni.
Tartani kell attól, hogy az ár levonulása után még több lakóház válik majd lakhatatlanná - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu