Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fehéroroszország: kriminalizált ellenzéki párt

Betiltottak egy fehérorosz ellenzéki pártot azzal az ürüggyel, hogy a párt székháza nem azon a címen található, amelyet a párt székhelyeként adtak meg a bejegyzésben.


Dátum: 2004-08-04 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:05.525018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fehérorosz Munkapárt bezárását a fehérorosz legfelsőbb bíróság rendelte el kedden, helyt adva az igazságügyi minisztérium indítványának. A munkapárt tagja egy ötpárti koalíciónak, amely indulni kíván az október 17-i parlamenti választásokon.

A pártszövetség vezető tagja, a Fehérorosz Népfront szerint a kis partnerpárt betiltása "újabb lépés afelé, hogy megtisztítsák a fehérorosz politikai színteret az ellenzéktől a választások előtt".

A népfront szerint kérdéses, hogy ezek után demokratikus választásokat lehet tartani a tízmilliós országban.

Ellenzékiek és nyugati megfigyelők szerint a tekintélyelvű kormányzásra hajlamos Alekszandr Lukasenko elnök már 2001-es újjáválasztását is csalás útján érte el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek