Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aranycsapat: internetes árverésen a dedikált labda

Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat tagjai által aláírt futball labdát bocsátott árverésre Áder János. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a nyilvános internetes árverésen befolyó összeget a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ tehetséges fiatal sportolóinak ajánlja fel.


Dátum: 2004-08-04 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:06.750338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Beszédes Esték: Áder János vendégei Grosics Gyula és Buzánszky Jenő (2/2)

Kevesen tudják, de a Parlament SE örökös tiszteletbeli csapatkapitányai az Aranycsapat tagjai. A pályán így a honatyák felettesei is. Nem csoda, meg kell fogadni azoknak a tanácsait, akik olyan jól szerepeltek a világ nemzeteinek mezőnyében, hogy játékukkal világbajnoki ezüstérmet (egyesek szerint az volt az igazi arany), valamint három olimpiai aranyérmet érdemeltek ki.

2001 decemberében Áder János - többek közt a Parlament SE focistájaként is - Csornára hívta az Aranycsapat tagjait, Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, akik a találkozás emlékére aláírtak egy Nike futballabdát. Az akkor már nagybeteg Hidegkuti Nándor, aki azóta sajnos már eltávozott közülünk, a kórházban látta el kézjegyével a labdát. (A találkozó teljes videóanyaga megtekinthető itt.)

Szerdán délelőtt Áder János a www.vatera.hu honlapon tette közzé árverési ajánlatát. A honlapon bárki licitálhat a labdára, s aki az elkövetkező két hét alatt a legtöbbet ajánlja érte, azé lehet az ereklye, melyet az országgyűlési képviselők "főnökei" láttak el kézjegyükkel.

A bevételt Áder János a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központnak ajánlja fel, amelyből sportszereket fognak vásárolni a tehetséges fiatal sportolóknak.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 215, 'source_type': 'media', 'source_id': 32, 'target_type': 'article', 'target_id': 25032, 'relation_type': 'describes'}