Vádemelés a Medgyessy-bank munkatársai ellen
A pénzmosás-gyanús tranzakciókról szóló bejelentések gondatlan elmulasztása miatt két bank tizenhat alkalmazottjával szemben vádemelést javasol a rendőrség az ügyészségnek - közölte az MTI-vel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője szerdán. A gyanú szerint a banki alkalmazottak nem jelentettek be olyan ügyleteket, amelyeknél felmerült olyan adat, tény vagy körülmény, ami a bejelentést indokolta volna - mondta Horváczy Emese százados.
Dátum: 2004-08-04 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:07.723563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Távirati Iroda híre nem szolgál azzal az információval, hogy mely bankok munkatársairól van szó, azonban más orgánumok, illetve korábbi híradások azt közlik, hogy az OTP 2, valamint az Inter-Európa Bank 12 munkatársa ellen javasolja a rendőrség a vádemelést. Emlékezetes: korábban - részben az elkövetés ideje alatt is - Medgyessy Péter volt az Inter-Európa Bank igazgatótanácsának elnöke.
Tájékoztatása szerint az eljárás a K and H-ügyben folyó vizsgálat kapcsán indult két pénzintézet dolgozói ellen, mert megalapozott volt a gyanú, hogy elmulasztottak a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettségnek eleget tenni.
A szóvivő megerősítette a Magyar Televízió Híradójának értesülését, miszerint befejeződött az eljárás, és a rendőrség 16 alkalmazott ügyében vádemelési javaslattal a múlt héten küldte meg az iratokat az ügyészségnek.
Elmondta: nem volt bizonyítható, hogy szándékos lett volna a bejelentési kötelezettség elmulasztása, s az alkalmazottak is azt mondták az eljárás során, hogy azért nem jelentették az eseteket, mert nem ítélték gyanúsnak a tranzakciókat.
A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) vizsgálati főosztályának vezetője, Gera Antal ezredes január közepén tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be: vélhetően a K and H brókercégénél, egy több milliárd forintos sikkasztás gyanúja miatt folyó nyomozás miatt ugrásszerűen megnőtt a pénzmosás-gyanús tranzakciókról szóló bejelentések száma.
Mint mondta, a bejelentések között nagy számban vannak megalapozatlanok, mert a banki pénztárosok nem vállalják fel, hogy felelősséggel döntsenek a banki tranzakciók körülményeinek gyanússágáról. Ezért bírálat nélkül jelentik azokat a nyomozó hatóságnak.
Akkor közölte azt is: a K and H-ügy kapcsán bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt összesen 18 banki alkalmazottat hallgattak ki gyanúsítottként, két esetben megszüntették az eljárást, a többiek ügyében - mivel szándékosságra vagy ellenszolgáltatás nyújtására utaló körülmény egyelőre nem merült fel - gondatlanságból elkövetett bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt fejezik be az eljárást hamarosan.
MTI - fideszfrakcio.hu