Az amerikai terrorriadó alkalmas a Demokrata Párt elbizonytalanítására
Valahányszor George Bush amerikai elnök terrortámadás veszélyére figyelmezteti az amerikaiakat, az elnökválasztási kampány fő iránya a számára legelőnytelenebb témáról, az iraki háborúról elterelődik a számára legelőnyösebb, vagyis a terrorellenes hadjárat felé. A demokrata pártiak pedig ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy megkérdőjelezzék az elnök indítékait.
Dátum: 2004-08-04 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:08.010913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A New Yorkot és környékét, valamint Washingtont érintő vasárnapi terrorriadó alkalmasnak látszik a Demokrata Párt elbizonytalanítására. A hivatal megtartásáért küzdő jelölt előnye nagyon megmutatkozott a hivatal elnyeréséért versengőhöz képest most vasárnap, amikor Tom Ridge belbiztonsági miniszter bejelentette, hogy egészen friss, legfeljebb háromnapos információk szerint terrortámadás fenyeget öt jelentős pénzintézetet. Huszonnégy óra elteltével viszont közölte, hogy az információk nagy része - noha valóban 2-3 nappal azelőtt jutottak hozzájuk - már 3-4 éves.
"Amikor csak előnytelen dolog történik Bush elnök számára, akkor mindig kijátssza az ütőkártyát, ami nála a terrorizmus" - mondta vasárnap Howard Dean volt demokrata párti elnökjelölt.
Három nappal korábban fejeződött be a Demokrata Párt jelöltállító konvenciója, amelynek hatására a terrorellenes hadjárat mint kampánytéma tekintetében megnőtt a párt jelöltjének, John Kerrynek a népszerűsége.
Deanéhez hasonló gondolatot mondott ki nem nyilvánosan Kerry több tanácsadója, és kongresszusi képviselők, még republikánus pártiak is, akik megkérdőjelezték a terrorriadó időzítését.
A nyilvánosan ki nem mondott kételyek hatására Ridge általánosan elítélte a terrorriadó indokoltságának megkérdőjelezését. A belbiztonsági miniszter közölte, hogy a terroristák idén januárban felfrissítették a fenyegetett pénzintézetekről eredetileg több éve készített felderítési adataikat, és ez vált most ismertté, de több részlettel nem szolgált a szkeptikusok megnyugtatására.
Kerry azonban elhatárolta magát Dean kijelentésétől, és azt mondta: szeretné hinni, hogy Bush az ország érdekében cselekszik. Tisztségviselők szerint nagy kockázata van annak, ha Kerry megkérdőjelezi Bush indítékait, mert ha valóban történik egy terrortámadás, akkor gyávának és politikailag rövidlátónak tűnik fel, és semmiképpen nem úgy, hogy határozott elnök lenne belőle.
A Demokrata Párt inkább arra használja a terrorfigyelmeztetéseket, hogy emelje a tétet a kampányban. Inkább továbbra is arra koncentrálnak, hogy Bush mit nem tett meg az ország biztonságosabbá tételéért a 2001. évi terrortámadások óta.
MTI - fideszfrakcio.hu