Kevés az akadálymentesített középület Nógrádban
Nógrád megyében az önkormányzati középületek 90 százalékában nem biztosított az akadálymentes közlekedés; az átalakításokhoz mintegy 2,8 milliárd forintra lenne szükség - mondta a megyei közigazgatási hivatal főtanácsosa az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2004-08-04 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:08.304997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei fenntartású épületek 16 százalékánál teljesülnek a követelmények, a településkategóriákat tekintve ez a legjobb arány - közölte Domonkos György. Hozzátette: a közigazgatási hivatal a Belügyminisztérium felkérésére a megye önkormányzatainál végzett felmérést. Tapasztalataik szerint a pénzhiány vagy a műszaki megoldások nehézsége okozza, hogy csak minimális mértékben tudják biztosítani a helyhatóságok a fogyatékosok esélyegyenlőségét. Előfordul olyan érvelés is, hogy a településen nem élnek fogyatékosok - mondta.
Közölte: a hivatal az oktatási, az igazgatási, a szociális, az egészségügyi közintézményeket, valamint a kulturális intézményeket és a sportlétesítményeket vizsgálta.
Az adatfelvétel arra terjedt ki, hogy mennyire megközelíthető az épület, hogyan jutnak be az érintettek, fel tudnak-e menni az emeletekre, illetve megfelelő-e az ajtók szélessége a kerekesszékes emberek számára a helyiségekben, mosdókban.
Az adatok alapján az akadálymentesítés a legtöbb helyen egyáltalán nem valósult meg. Leginkább az okmányirodák bizonyulnak megközelíthetőnek, a településeken 33 százalékos arányt mutat a kiépítettség. Kiemelhető még az egészségügyi szakellátások területe, ahol 15 százalékos arányt regisztráltak - mondta.
Az 1998. évi XXVI., úgynevezett esélyegyenlőségi törvény értelmében a középületek akadálymentesítését 2005-ig kell elvégezni.
MTI - fideszfrakcio.hu