Tabajdi: Medgyessyék beléphetnének az MSZP-be
Fontos lenne, hogy azok, akiket az MSZP delegált a kormányba, de nem párttagok, köztük a miniszterelnök is, tisztázzák viszonyukat a szocialista párthoz - közölte Tabajdi Csaba, az MSZP nemzetpolitikai tagozatának vezetője szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2004-08-04 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:11.721674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Fontosnak tartom, hogy a kormány az MSZP kormánya legyen abból a szempontból, hogy akik nem az SZDSZ-hez tartozó tárcákat vezetik, azok tisztázzák a párthoz való viszonyukat. Beleértve a miniszterelnököt, Draskovics Tibort, Bárándy Pétert és Göncz Kingát" - jelentette ki a politikus.
Tabajdi Csaba közölte: elvárható, hogy azok, akik tagjai a kormány "szocialista kontingensének", tagjai legyenek az MSZP-nek is.
Kivételek lehetnek, de az, hogy ilyen nagy számban legyenek párton kívüli miniszterek, nem felel meg a modern többpárti polgári demokrácia játékszabályainak - tette hozzá.
"Nem egészséges az, ha a vezető kormánypárt elnöke beosztottja a miniszterelnöknek. Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy a vezető kormánypárt elnöke vagy miniszterelnök, vagy nem tagja a kabinetnek" - mondta a politikus.
Hozzátette: ha ennek ellenére a pártelnök mégis tagja a kormánynak, akkor nem tudja az autonómiáját megőrizni, a vezető kormánypárt pedig nem tudja a kabinetet kellőképpen ellenőrizni.
Magyarországon a helyzetet az is bonyolítja, hogy a miniszterelnök nem tagja a kormánypártnak - mondta Tabajdi Csaba.
A politikus közölte, nagyon fontos, hogy amíg nincs az MSZP-nek új vezetése, addig ne legyen kormányátalakítás, mert annak az lenne az üzenete, hogy "nem a pártnak van kormánya, hanem a kormánynak pártja".
MTI - fideszfrakcio.hu