Annan határozott fellépést kér a szegénység ellen
Kofi Annan ENSZ-főtitkár felszólította a világ hét legfejlettebb országát és Oroszországot tömörítő G8-csoportot, hogy jövő heti kanadai csúcstalálkozóján tegyen határozott lépéseket a szegénység csökkentésének érdekében.
Dátum: 2002-06-20 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:59.642737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan nyílt levélben kérte a csúcsértekezlet résztvevőit, hogy csökkentsék a harmadik világ országainak adósságát és a kereskedelemben tapasztalható egyenlőtlenséget.
Kifejtette, hogy a fejlődő országok lakossága a terrorizmus és az erőszak első számú áldozata, emellett aránytalanul nagymértékben szenvedte meg a világgazdaság fejlődésének lassulását. Mély csalódottság töltené el ezeket az országokat, ha a csúcstalálkozón jó tanácsokban és ünnepélyes kinyilatkoztatásokban részesülnének ahelyett, hogy a G8 tagjai tettek mellett köteleznék el magukat - mutatott rá.
Az ENSZ-főtitkár ugyanakkor elismerte, hogy a szegénység elleni küzdelem sikere elsősorban a fejlődő országoktól függ. Ezeknek az országoknak ugyanis be kell bizonyítaniuk, hogy ki akarják irtani a korrupciót, biztosítani akarják a jogállamiság létét, a szegények szükségleteinek kielégítésére teszik a hangsúlyt, valamint megteremtik a beruházásoknak kedvező feltételeket.
A G8-csoport június 26-28. között tart csúcstalálkozót a kanadai Kananaskisban. Az értekezleten részt vesz a világszervezet vezetője is, de ez a levél képezi "legfőbb hozzájárulását" a tanácskozáshoz - jelezte Fred Eckhard, Annan szóvivője szerdán.