Szaúd-Arábiában novemberben először tartanak választásokat
A tervek szerint először rendeznek az év vége felé az egész országra kiterjedő választásokat Szaúd-Arábiában - közölték rijádi hivatalos források, de egyelőre nem részletezték a voksolási előfeltételeket.
Dátum: 2004-08-05 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:14.563081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annyit tudni, hogy a sivatagi királyságban úgy tervezik: novemberben kezdenek meg egy hosszas helyhatósági választási folyamatot. Az önkormányzati tanácsok tagjainak a felét, 178 személyt választanak meg közvetlenül titkos szavazással, a tanácsnokok összetételének másik felét pedig a kormány jelöli ki.
A voksolást a fővárosban kezdik meg, majd folytatják az ország más területein és városaiban. Várhatóan a voksolási folyamat a jövő év elején fejeződik be.
Nemzetközi politikai szervezetekben a szaúdi választási készülődést úgy értékelték, hogy az a végtelenül konzervatív és a demokratizálódási folyamatoktól mereven elzárkózó arab monarchia első konkrét lépése a politikai reformok bevezetése fel. Rijád hosszas amerikai unszolásra tavaly ősszel ígérte meg, hogy fontolóra veszi az egész országra kiterjedő voksolás lehetőségét. Az 1930-ban alapított Szaúd-Arábiában a hatvanas évek elejéig az egyik nyugati tartományában rendeztek helyhatósági választásokat.
Egyelőre nem ismeretes, hogy a szaúdi állampolgárok hány éves koruktól választhatnak, illetve lehetnek megválaszthatóak. Nem tudni azt sem, hogy a nők részt vehetnek-e majd a választásokon. Szaúd-Aráiában a szebbik nem képviselői szigorú korlátok között élnek. Tilos például gépjárműt vezetniük, és férjük, vagy családjuk valamelyik férfitagjának kísérete nélkül otthonukat nem hagyhatják el.
MTI - fideszfrakcio.hu